Szomorú Oránusz festője [antikvár]

Még világos volt a műhelyben, de az a lilás fátyol, amely a kora tavaszi alkonyatokra ereszkedik, az ablakon keresztül már meglibbent. Éppen ezt nézte és arra gondolt, hogy a mult nyáron Szováta-felé egy autó pöfögött el és a benne ülő nő kalapján éppen olyan fátyol lengett, mint amilyen színe volt most az alkonyatnak. Akkor a kapuban állott, hosszan nézett az autó, a fátyol után, vörös volt és furcsa szagú az autó, ez volt a második, amit életében látott. Akkor elalvásig foglalkoztatta az autó és a fátyolos nő és fölzsongott benne messzi világok illata. Most az alkony az ablakon keresztül ezt a képet idézte benne, meseszerű volt a borulat, gyöngyöző és mögötte messzi, a cserépgyár égetőkemencéjének megvillanó tüze tette még sejtelmesebbé. Az ablakon keresztül messzi lehetett látni, egy ökrösszekér jött és amint ballagott megrakva szénával, mintha hajó úszott volna feléje és a nyomtatórúd hegyén ülő ember volna a kalózparancsnok.