Találj rám! [antikvár]

Tempó Miért oly bús? Figyeltem, ahogy felszáll a firenzei állomáson. Félretolta az üvegajtót, és a kupéba lépve hátizsákját nyomban a mellettem lévő üres ülésre hajította. Kibújt a bőrkabátjából, letette a kezében lévő angol nyelvű bestsellert, és szemlátomást nyugtalan, mogorva dohogással a velem átlósan szemközti ülésre vetette magát. Úgy festett, mint aki a felszállás előtti pillanatokban még javában veszekedett valakivel, és azóta is azokon az éles szavakon háborog, amiket vagy ő mondott, vagy a másik, mielőtt megszakították volna a beszélgetést. A kutyája, amelyet az állat vörös pórázát a csuklójára hurkolva mindenáron igyekezett ülve tartani a két bokája között, semmivel sem tűnt kevésbé zaklatottnak a gazdájánál. - Buona, jó kislány - mondta végül nyugtatólag a nő buona - ismételte, ahogy a kutya továbbra is fészkelődve próbált szabadulni a két boka erőteljes szorításából. Zavart ez a kutya, ösztönösen nem tettem le keresztbe vetett lábam, és egyetlen mozdulattal sem próbáltam helyet csinálni neki. Úgy tűnt azonban, a nő se rólam, se a gesztusaimról nem vesz tudomást. Ehelyett rögtön kutatni kezdett a há- • ' ' "1> r i '] \< ! V ! "; ir iA'Vilsi