Tanárok [antikvár]

Részlet a könyvből: Egyszerű fiatalember állott a Bolyai-egyetem előtt. Forrongás volt a szívében, de ő nem készült arra, hogy felforgassa a világot. Kopottas, szakadozott szürke bőrönd simult a lábához. Egyenesen, szinte szoborszerűen állott és gyönyörködve nézte, hogy az alkonyat varázsos fényében lángolnak a kerítés mögött virágzó vörös georginák. Békés, tiszta érzések töltötték el. A pillanat szép volt, költői: a lebukó nap aranysugarakkal szórta be őt és az egyetem hatalmas épületét. Petőfi két gyönyörű verssora csillant fel tudatában: "Szép regényeink hajnalcsillagánál A jövendő tündérkert gyanánt áll..." Csengeri Pálnak hívták ezt az egyszerű fiatalembert. Kicsit rövidlátó szeme az éjszakai ég meleg kékjére emlékeztetett.