Tavaszi szántás [antikvár]

Részlet a könyvből: CSÚNYA MARI Ecseg felől porfelleg kavarodott. Nem sok idő multán bekanyarodott a kiaszott mezőre. Tikkasztó nyár volt. - Hóba! - Dézsi Péter megrántotta a hajtószárat. A szekér állásba zöttyent. A lovak a kiaszott gyepet nyaldosták. Péter meg a vedret húzta. Az ecsegi itatókút nagyot nyújtózkodott a kék ég felé. Péternek a bajusza is belecsüngött a vederbe. Hevenyéből lehúzta a vízcseppeket a kockáskendővel. Felfrissülve ugrott a szekérre. A hideg víz eloszlatta bágyadtságát. Közévágott a lovaknak: - Nahát! Nem érte el az alkony, mire megállt a nagykapu előtt. Az asszony kíváncsian fogadta: - Hogy vannak a jószágok, apjok? - Sehogy. Nincs ott semmi mező. Hónapután hazahajtjuk, mer' lassan éhen vesznek. - Te tudod apjok, - hagyta rá Julcsa mama. Másnap eső lett. Könnyű vérű nyári zápor: megtermékenyítette a kiaszott gyepet. Dézsi jólesően pislogott Ecseg felé. Nem kell hazahozni a jószágot. A szomszéddal szót folytatott: - Jó idő van. - Az. - Hagyta rá a szomszéd. - Olyan fájin üdő van: minden kigyön a fődbűl. - Ne add Isten, hogy az első felesígem kigyöjjík, - tréfálkozott Dézsi.