Tél van megint... [antikvár]

Részlet a könyvből: Miskolczi Miskolczi, fésülj meg ! Mosdatlanul, bozontosán, gombolatlan perkálruhácskában kuporgott a konyhában a kis lány. Miskolczi engedelmesen tette le a karjáról a nagy piaci kosarat, először a mosdóruhát hozta és megtörölte a kis lány maszatos arcocskáját, azután a hosszú, aranyos haját fésülte meg simán, gondosan a foghíjas, fehér fésűvel. Furcsán állt a fésű a kék bakaruhához, amely a Miskolczi délcegnek épen nem mondható termetén lötyögött, kincstári komisz ruhák szokott módján. Azonban annyi gyöngédséggel csinálta a dolgát, hogy nincs az a dada, aki fölért volna vele. Rendes foglalkozására nézve kutyamosó lett volna, de mivel a főhadnagy úr nem tartott kutyát, hát a kis lányának, a kis fölöslegesnek a mosdatása maradt a privátdinerre. Azaz, hogy rámaradt minden egyéb is : ő vásárolt be, ő főzött azokon a napokon, mikor otthon főztek, ő takaritott és még a Micike rongyos ruháit is ő foltozgatta, mikor már nem lehetett nézni, hogy milyen rongyosak. Utcára, a szép mamával, bársonykabáthoz járt Micike és kis angyalkák fejére való bájos kis fehér főkötőben, de otthon csak akkor fésülték meg, mikor Miskolczi ráért, hogy megfésülje és csak akkor öltöztették föl, mikor Miskolczi hozzájutott, hogy nagy, durva parasztkezével félóraszám is elvesződjék a kicsi ruha apró, hiányos gombocskáival.