Toxo [antikvár]

Rosa A hotelből tizenkettőkor dobták ki, akkor Luigi már rég a repülőn, miután csókot váltottak az ajtóban, Blanka ismét ledőlt egy kicsit, csak pár órácskára, kint zuhogott, köd, hideg, a busz csak éjfélkor indul, mihez kezdek, basszus, egész nap ebben az esőben. Egyszer olvasott egy regényt, amely itt játszódott, a helyiek vendégszeretetéről szólt, a végén megölnek egy turistát, a barátnőjét bedrogozzák, vagy fordítva, Blanka már nem emlékezett rá, de most mindent megadott volna azért, hogy valaki az itteniek közül megszólítsa, és meghívja egy teára, vagy egy kekszre, be a melegbe, egy olyan kajla ebédlőszobába, amelyet a gőzhajóról is látott, de semmi, egész délután csak Luigira gondolt, és a közös hétvégéjükre, utazgatott keresztül-kasul a kanálison, igyekezett megfejteni a menetrendet, rettegett, hogy a gőzös nehogy elvigye valami közeli szigetre, ahonnan garantált, hogy nem tudna visszajutni, legfeljebb krallozva, ipari zónákon és turisták százain át tört magának utat térképpel a kezében, sms-t írt, akinek csak lehetett, s mikor nyolckor az utolsó gőzössel elvitette magát a főtérre, ahová négy óra múlva kellett érkeznie a busznak, összeakadt két részeg földijével, akik épp vállvetve rókázták össze a járdát, és kiabáltak rá, hogy ne féljen, jöjjön csak közelebb, nem akarják bántani, csak kefélni akarnak! ordított rá valamelyikük, mire Blanka a taxiállomásra szaladt.