Új fejezet [antikvár]

Részlet: Megállt az élet, mint az elromlott óra ingája. Parázslott még a tűz; égésszagot árasztottak a romok. Az emberek eltemették halottaikat, és reményvesztetten távoztak a sírok mellől. Néhányan bizakodtak, hogy a legrosszabbon már túl vannak, és egy jobb jövőről álmodoztak; még csak meg sem mosolyogták őket. Peter Boisen másként képzelte el a hazatérést. Nem sokkal a hitlerista csapatok berlini fegyverletétele után érkezett vissza a német birodalmi fővárosba. Harminc éves volt, amikor a Gestapo kiüldözte Németországból, s most negyven éves fejjel tért haza. Karolinenhofban, ahol összegyűltek és tanácskoztak a koncentrációs táborokból és fegyházakból kiszabadult, valamint az emigrációból hazatért antifasiszták, hirtelen kellett dönteni; különben sose lesznek úrrá a zűrzavaron. Boisen azt a feladatot kapta, hogy utazzék Rostockba. Azon volt, hogy mielőbb odajusson. A szerencse egy szovjet főhadnaggyal hozta össze, aki Warenbe igyekezett csapategységéhez, és készségesen vállalta, hogy magával viszi. Waren a fele utat jelentette a tengerpartig. Temetői csend borult Berlinre. A még parázsló házmaradványok és füsttől kormos romok között mentőosztagok hullák után kutattak a kőgörgetegben. Szétlőtt páncélkocsik, felborult légvédelmi ágyúk, kiégett csapatszállító gépkocsik torlaszolták cl az elhajigált rohamsisakokkal, gázmaszkokkal és kézifegyverekkel teleszórt úttestet. A villamos felső vezetéke tépetten csüngött alá. Az omladékok között, a megrongált hidakon, a lezárt átkelők mellett csak lépésben vergődött a gépkocsi. Nagyon kellett ügyelniük a feltüntetett kényszerkitérőkre. A legkisebb tévedés halálukat jelenthette. Némán telt cl az első óra.