Ujabb Elbeszélések [antikvár]

Részlet a tartalomból: "Oly sűrű volt a köd, hogy a kis szalon ablakából alig lehetett ellátni a szemközti házig. Szinte érezni lehetett, mint árad be a nedves, lappangó hideg a szobába és bár vigan ropogott a tűz a márványkandallóban, oly nyomott, oly lehangoló volt a csendesség, mintha az elhibázott élet minden eltemetett vágya kisértő árnyéként jelent volna meg a szobában. A kis ébenfa íróasztal előtt ülő asszony összerobogott, aztán hirtelen mozdulattal megfordította a villamos csapját. A torzképű bronzszobor kezében lévő üvegkörte zöld fényt árasztott az íróasztal csecsebecséire és magára az asszonyra, a szoba többi része azonban homályban maradt. Fölbontott levél hevert előtte, sűrűn teleírt, gyöngybetűs sorok, mint minden szó egy szerelmes kis leány aggódó szivének félénk, boldog dobogását visszhangozta. Gépiesen vette kezébe és újból elolvasta. «Eljövök hozzátok, drága Magdám, levelemmel egyszerre érkezem, ott akarok lenni házasságotok hetedik évfordulóján, látni akarom boldogságotokat, hogy kételkedő szivem megnyugodhassék..."