Üvöltő szelek [antikvár]

Táblák maszatosak, gerinc piszkos, fakult.
"Most tudom csak, milyen kegyetlen voltál... milyen hamis! Miért nem kellettem neked, Cathy? Miért cselekedtél szíved ellen, Catherine? Egy szóval sem tudlak vigasztalni. Megérdemelted sorsodat. Önmagad gyilkosa lettél. Igen, most már ölelhetsz, sírhatsz, könyöröghetsz csókjaimért és könnyeimért: mindez csak kárhozatodra válik. Szerettél... mi jogon áldoztál fel, felelj, mi jogon! gyarló vonzalmadnak, melyet Linton iránt éreztél? Amit sem a nyomor, sem a bűn, sem a halál, sem Isten, sem Sátán nem tudott volna elérni: hogy mi egymástól elválhassunk, azt te saját jószántadból, önként megvalósítottad. Én nem törtem össze a szívedet, magad törted darabokra, s ezzel összetörted az enyémet is. Csak annál rosszabb számodra, ha erős vagyok. Miért éljek még? milyen élet lesz az enyém, ha... Ó, Istenem! Te talán akarnál élni, ha már a lelked sírba szállt?" A korabeli kritika értetlenül fogadta ezt a "rendhagyó" regényt, Emily Brontë egyetlen prózai alkotását. Még nővére, Charlotte is jóformán mentegetni, magyarázni, szépíteni próbálja ezt az elemi erejű, jóformán a semmiből kiszökkent alkotást - az Üvöltő szelek második kiadásához, 1850-ben írt előszavában "primitív műhelyben, egyszerű szerszámokkal" készült, gránittömbből durván faragott szoborhoz hasonlítja immár halott húga regényét. Ma a Brontë nővérek közül a kritika is, az olvasói közvélemény is Emilyt tartja a legnagyobbnak, az Üvöltő szelek-et nemcsak jobbnak, mint akár a Jane Eyre-t, hanem világirodalmi rangú műnek, a 19. század egyik reprezentatív nagy regényének. Gyűlölet és szerelem együttélését, egymást erősítő-romboló hatását Emily Brontë előtt talán senki, azóta is csak kevés alkotó érzékeltette ilyen elemi erővel. Emily Brontë - írja Ruttkay Kálmán - "nem moralizál, nem a büntető törvénykönyv paragrafusaiban gondolkozik, nem gondol a társadalom működését szabályozó erkölcsi normákkal, nem hívja segítségül az isteni igazságszolgáltatást, s ő maga sem szolgáltat költői igazságot. Nála, mint minden más, a jó és a rossz is a »lenni vagy nem lenni« alapkérdésének függvénye."