Vadpénz [antikvár]

Vadpénz VADPÉNZ G. A. E. emlékének A csalamádé csapat még nem volt teljes, ketten hiányoztak, igaz, délelőtt tíz körül járhatott az idő, a slambucot pedig késő délutánra beszélték meg, úgyhogy hiányzókról még korai lett volna beszélni. Duda valamit maszekolt, azért nem jött még, és Andornak is volt valami dolga. A kis csapatban egyedül neki nem volt beceneve. Talán túl hallgatag és olykor kínosan korrekt volt a többiekhez, akik emiatt semmi csúf néven nem nevezhették. Tudható volt az is, ha a bográcsot Kiscsillag forgatja, akkor öt előtt semmi nem lesz a slam-bucból. Az ő életében az állandó késés olyan természetes volt, hogy hozzá képest minden rohanásnak látszott. És a különös az volt ebben, hogy Kiscsillag is mintha mindig kapkodott volna, hogy behozza azt az egy-két órát, amivel a világ mindig előtte járt, legalábbis egyszer Andor valahogyan így fejtegette két pohár laza kabai fehér bor közben, mikor Kiscsillag elkésett a műszakból. Nem jött be időben váltásra. Az időzavar nyílván nem Kiscsillagban volt, hanem a világban, aki erre azt felelte, hogy ó, a restség is járhat időnként nagy haszonnal, hiszen ismersz, a tészta szeret kelni, mi pedig nem. Andor nevetett, csakugyan néha ő is időzavarba került. Most azonban úgy tűnt, minden rendben lesz. Egyszerre több kolléga is bejött a telepre, a nagy cég félreeső és nyugalmas telepére, hogy segítsen előkészíteni ezt-azt, amit ilyenkor szokás, fát, krumplit, szalonnát, és hogy a kollegialitás szlogenével, „én rendelek, ti fizettek" - nyissanak egymásnak sört, töltsenek pálinkát. Tölthetek?, kérdezi ilyenkor az egyik. Csak