Valaha testvérek voltunk [antikvár]

Részlet: "Első fejezet Illinois állam, Chicago, 2004. szeptember Ben Salomon a fürdőszobai tükör előtt állt, és a csokornyakkendőjével bajlódott. Nyolcvanhárom éves volt, és az ítéletnapra készült. Evekkel ezelőtt viselte utoljára a szmokingját, de meg kellett hagyni, az ítéletnap megérdemelte az ünnepi öltözetet. Mondott valamit lengyelül a tükörképének, majd benyúlt a zsebébe, és ismét szemügyre vette borsos áron vásárolt jegyét. „A chicagói Lyric Opera társulata. Nyitó gálaest, 2004. szeptember 26. Verdi: A végzet hatalma. Földszint, 2. folyosó, KK sor, 103. ülőhely." Az ülőhelyet azonban nem állt szándékában elfoglalni. Őszintén szólva, nem is érdekelte az opera. Pedig a jegy ötszáz dollárjába került, ami jelentős összeg egy magafajta nyugdíjasnak. Felhúzta a kézelőt az ingujján, hogy megnézze az időt azon az ezüstszíjas Citizen karórán, amelyet nyolc évvel ezelőtt kapott, amikor nyugdíjba vonult a Chicago Park District vállalatától. Fél öt - a kapukat csak két óra múlva nyitják. Átment a nappaliba. Szerény kétszobás lakásának ablakai kelet felé néztek, a Michigan-tó irányába, illetve az égbe nyúló társasházakra, amelyek északra húzódtak a belvárostól a Thorndale Avenue-n, megidézve a középnyugati kukoricamezők rendezett sorait. A késő délutáni nap árnyakat rajzolt a tóparti útra, valamint a Waveland golfpálya dús pázsitjára, ahol közel ötven évig dolgozott pályafelügyelőként. Tőle jobbra, a Belmont kikötő tükröződő nyugalmában luxusjachtok ringatóztak a hajóállásokban. Elidőzött az ablakoknál. Nagyon szerette a látványt, és magában elismerte, hogy életében talán utoljára élvezheti." 9