Van remény? [antikvár]

Előszó Ha vasárnap, akkor déli jegyzet. Ha jegyzet, akkor pénteken kilenckor felvétel. Ha felvétel, akkor fél ötkor csörög az óra, mert a felolvasandó jegyzetet meg is kell írni. Ennyi idő üzembiztosan elég - a megírásra. De a korai ébredésig sokszor a megírandó anyag határozza meg az álmokat is. És csütörtök este, bármilyen feladat van is soron éppen, a gondolkodás vagy beszélgetés mögött, annak (remélem, láthatatlan) hátterében már a jegyzet készülődik, ha másként nem, hát szelektálás formájában: ne erről, inkább talán arról A megelőző napok pedig ugyancsak a figyelem állapotában telnek: miről lehetne, miről volna érdemes és egyáltalán miről tudnék mondani valamit. Az újságíró az a fajta ember, akinek mindenről eszébe jut valami. A jegyzetíróra ezen belül az is jellemző, hogy nincs igazán magánélete. Témája lehet a világválság és az államcsőd, a kormányváltás és a tüntetés, „a hivatal packázásai", a személyes gyász vagy a családi nyaralás, egy jó beszélgetés az asszonnyal vagy valamelyik gyerekkel, ugyanígy egy rettentő álom vagy egy riasztó diagnózis. A jegyzetíró olyan, mint a lakmuszpapír: vörös lesz vagy elkékül megmerülve a valóságban - amely sejtjeinek belvilágától az univerzum legvégső határáig