Vaticanum - Az ősi prófécia [antikvár]

Prológus A sötétben két férfi sietett felfelé a lépcsőn, kesztyűs kezükben elemlámpát szorongatva, melyek fénye megvilágította útjukat. Olyan óvatosan mozogtak, mint a lopakodó macskák. A sötétség leple alatt suhanva, szinte láthatatlanok voltak, hiszen tetőtől talpig feketébe öltöztek, sőt még az arcukat is eltakarták, épp csak a szemük látszott ki az anyagon vágott vízszintes nyílásból. Amint felértek az első emeletre, megtorpantak. Az elöl haladó férfi felemelve kezét, csendre intette a másikat. Pár pillanatig némán hallgatóztak, de még csak finom neszezést sem hallottak. A párost irányító alak lassan, a lehető legnagyobb óvatossággal kinyitotta az ajtót, és kikémlelt rajta. Minden nyugodtnak tűnt. - Ibn Taymmiyah, készen állsz? - suttogta, mire az őt követő férfi bólintott. - Allah legyen velünk, Abu Bakr! Az elöl lévő alak kilépett az első emeleti folyosóra. Abu Bakr, a duó vezéralakja még egyszer hátranézett, s kérdő tekintete az őt néhány méter távolságban követő társát fürkészte. - Hol van? Ibn Taymmiyah válaszul egy papírlapot húzott elő a kardigánja zsebéből, és az elemlámpa fényében átfutotta az utasításokat. - A második ajtó. A megjelölt ajtóhoz lopóztak, s megálltak előtte. A főnök leguggolt, tanulmányozta a zárat, majd intett a kísérőjének, az általa cipelt zsákra mutatva: - Hegesztőpisztolyt! Segítője egy kis kék hengert vett elő a zsákból, s átadta a főnöknek. A biztonsági szelep elfordításával Abu Bakr kiengedte az égést tápláló 13