Velük, értük [antikvár]

Részlet: "Egy kicsi, szűk, pesti utcában világolt egy gázlámpa. A karcsú lámpa fölmagasodott és fölébe került egy földszinti szobácskának s az ablak felső peremére rátűzte sápadt, tölcséres bőségű világosságát. Ebben a nyájas, meleg világosságban egy asztaloslegény sütkérezett, Tamás, aki köhögős, rossz testét az alacsony tábori ágyon megelégedve nyujtóztatta és álmatlanul és álmodozva a könyveit bujta. A gázlámpa serény világossága sokszor kigyulladt, a mikor Tamás esze megkáprázott és olvasmányainak útján áhítva sejtegette, milyen jó tudni, mögöttünk, körülöttünk mennyi minden hivogat az ismerkedésre és Tamás néha úgy érezte, hogy a betűbarázdák lecsúsznak az esze alá, sugaras út kerül eléje és a lüktető agyveleje csudálatos vándorútra indul. A gázlámpa udvarában, ha jött az este, az asztaloslegény rossz teste kimelegedett, birkózó erősségek emelték a gyönge mellét, aczélos vágyak vitték a bicsakló lábait a tájékok felé, a hol más emberek élnek, más szokások vannak és a nagy muzeumok rejtegetik a titkokat, a mikről Tamás esze botorkálva elgondolkozott. Tamás nem mert idegenben munkát keresni és csak akkor került el hazulról, a mikor az orvos a mellét megkopogtatta és a betegsegélyző pénztár cédulájával Abbáziába küldte."