Verseim [antikvár]

Falun nyaralok, burukkolnak a galambok. A tornácon olvasgatok, ölemben Pestről kölcsönzött, vaskos helytörténeti munka, Rétköz ezer arca. Figyelmem gyakran elkalandozik, szemlélődöm, sok mindenre rájöttem itt (a kaszáspók mint az útra kelő Eiffel-torony). Borozgatni kezdenék, amikor betoppan D. J., táskájában kalapács, fűrész, colstok, tegnap hiába vártam. A padlásfeljárót kell, ahogy itt mondják, becsinálnia, hogy elvegyük a denevérek kedvét a röpködéstől. Vagyis hogy megöljük őket. D. J., akit hét évvel ezelőtt fél szemére megvakított az öccse, a házra rogyó óriástuja alatt állítja le a biciklijét, hiába mondom, hogy ne ott. Dolgozni kezd. A stukatorban van a denevértanya, tájékoztat. A könyvet beviszem a nyári konyhába, lelkifurdalásom van, ha kétkezi munkát végző emberek előtt vastag, kemény fedelű kötetekkel mutatkozom. Azany-nyát, ezzel ölni lehet, jegyzi meg segítőm, amikor minden óvintézkedés ellenére meglátja a könyvet. Kibetűzi a címet, és hamar megértem, nem tudja, hogy Rétköznek hívják a tájegységet, ahol él, ahol született.