Virágzik a mandula... I-II. [antikvár]

..Furcsa virág a mandulavirág. Sokszor esztendőkig hiába keressük. Lombja, levele hajt a fának, de virágját nem adja ki. Azután egyszerre, valamelyik tavaszon csudát tesz. Annyi a virágja, mint semmiféle más fának. Egyetlen, hatalmas, vidám bokréta az egész fa. Furcsa virág a mandulavirág. Ha nem hívja leghangosabb kürtjével a tavasz: nem hajt. De ha kihajt, akkor elsőnek hajt ki minden virágok között. S akkor kihajt olyan korán, mikor más fák, más virágok még csak nem is álmodnak a tavaszról. S aztán, egy éjszakán lehull csaknem az egész virágcsoda róla. Egyetlen szélroham leráz róla minden virágot, melynek nem volt rendelése, hogy kössön s teremjen. Alig maradt rajta. S ami rajt maradt a fán - néhány árva virág - leveti szirmait, kopott, szürke termés lészen s csontpáncélt ölt ruhája alá. Ha meghámozod: kemény, mint maga az irgalmatlanság. - Pedig belül édes, tiszta és jó - mint a kenyér s mint a becsület. Ámbár van olyan is, amely megkeseredik. Arra se haragudjatok: nehéz a sors, a mandulasors. Annál inkább szeressétek azt, amelyik szürkeségben, keménységben s páncélban is megmaradt édesnek! ...Furcsa virág a mandulavirág. Ritkán hajt, de ha hajt, akkor..