Volgadal [antikvár]

Részlet a könyvből: "Arkadij Sesztov kilépett a studió kapuján.Elégedetlenül nézett végig a Sándor-utcán, mintha valami méltatlanság esett volna rajta. Mindig így volt, mióta lebontották kedvenc vendéglőjét, az Adriai Hajóst. Ott szeretett a déli hangversenyek után Hétvezér-tokányt rendelni, egy vágás sörrel, amelyet két korsó követett. Mindíg egymagában jött ide, a zenekar többi tagjai tudták, hogy ilyenkor kell neki az egyedüllét és alkalmazkodtak. Jött egy-két éjszakalánya is ebédelni, ezekkel néha eltréfálkozott. Meg néhány cigányzenész, akik még éjszakáról feledkeztek ott, káposztalevesre. Ezekkel is elszórakozott. Meg a pincérekkel. Ezektől is volt mindíg kérdeznivalója. Hogy mi volt az éjszaka. Kik mulattak. A csapost, Jancsit, különösen szerette. Ez adta elő mókásan, hogyan babráltak ki a lányok a palikkal. Meg mit míveltek a színész urak, a Nemzetiből. Meg milyen új nótát adott le az Ili. Olyan zsíros nótákat, hogy ugyancsak kellett őket öntözni debrői hárslevelűvel. Arkadij Sesztov mindehhez hangtalanul nevetett. Nem mosolygott. Néha rázta a nevetés. Nyitott, teli szájjal nevetett. Csak hang nem jöt ki a torkán. A hang mintha beléfagyott volna. Vagy mintha elszállott volna a déli koncerten, amelyen a volgai hajósok dalát, a régi románcokat, a mélabús valcereket, a katonadalokat és a Barisnya című gunydalt oly igen sokszor énekelte már húsz esztendeje.Vagy mennyi is volt? Csak tizennégy? Igaz, hiszen a studió csak ekkor készült el. Addig csak a kávéházakban énekeltek."