Bővebb ismertető
BEVEZETÉS
Ennek a kiadásnak a terve arra indít engem, hogy ideiktassak egy kis beszámolót azokról az eseményekről, amiken Waverley című regényem alapul. Ezieket az eseményeket egykor elsiratott barátom, William Erskine (a későbbi lord Kinnedder) már a nyilvánosság elé tárta, amikor 1817-ben a Quarterly Review hasábjain ismertette A házigazdám meséi című közleményt. a részleteket a szerző információiból szerezte a kritikus. Később ezek megjelentek A canongatei krónikák előszavában. Most a megfelelő helyükre kerülnek.
Az egész bonyodalom alapja az a kölcsönös segítség, amit Waverley és Talbot egymásnak nyújtottak; a hozzávaló anyagot azokból az anekdotákból merítettem, amelyek még a polgárháborúk képét is szelídebbé varázsolják. S minthogy ez dicséretére válik mindkét pártnak egyaránt és nem ejt foltot senki emlékén, habozás nélkül pontosan megadom a szereplők nevét is. Amikor 1745-ben, a prestoni csata hajnalán a High-landerek emlékezietes tám-adásukat intézték Sir John Cope hadserege ellen, a Cameronok és az appinei Stewartok négy tábori ágyús üteget rohamoztak meg és foglaltak el. Invernahylei Stewart Sándor a rohamcsapat élén haladt; egyszerre csak megpillantott egy tisztet, a királyi haderők egyik harcosát, aki ahelyett, hogy csatlakozott volna a szélrózsa minden irányába menekülő bajtársaihoz, ott állt karddal a kezében, mint aki elhatározta, hogy a végső leheletig kitart és megvédi a számára kijelölt állást. A skót vitéz ráparancsolt, hogy adja meg magát, de válaszul egy kardcsapást kapott, amit pajzsával kivédett. A tiszt nem birt tcbbé védekezni, s egy óriás skót legény (az invernahylei malom molnára) már megsuhintotta harci bárdit