Zrínyi Ilona [antikvár]

Részlet a könyvből:A hajó fehér lepkének látszott. Alattomos szirtek felett himbálózott a veszélyes vizen. Illegette magát, mintha játszana. A vár bástyájáról nem is látszott, hogy felsebzett tenyerű férfiak forgatják az evezőket. Ide nem érződött fel verejtékszag. S nem hallatszott fel a ziháló lélekzés sem, pedig negyven ember minden mozdulatára felszakadt az elkínzott tüdőkből. De a kraljovicei újonnan épült vár ifjú urai csak a gálya duzzadó vitorláit láthatták. Mintha magaszántából repülve, szelte volna a tenger csillogó habú hullámait. János előrelendült türelmetlenségében. - Meglássátok, asszonyanyánk jön! Hozza nékem a velencei szablyát! Judit összekulcsolta vértelen ujjait. Maga a pápa szentelte meg a fohászkodása nyomán lassan lefelé perdülő olvasószemeket. A tizenkét éves leányka kihajolt a bástya mellvédjéről, mintha a hajó elébe akarna röppenni. Imádságával akarta segíteni mielőbbi szerencsés révbejutását. Ilona magasra egyenesedve állt. Sötét szeméből János türelmetlensége szikrázott. De visszaparancsolta indulatait. Közelebb vonta magához a kicsi Aurórát. Kemény vonásai megenyhültek, mikor elsimította a gyermek szemébe hulló hajat s megigazította koronkáját. - Szeretnél lemenni a révbe, Hajnalkám?