Bővebb ismertető
Előszó a második kiadáshoz
Cseri Kálmán Nagytiszteletű úr interjúkötete Bedő Györgynek, a Kairosz Könyvkiadó igazgatójának a felkérésére készült, és 2005-ben, a Miért hiszek? könyvsorozat részeként jelent meg. A sorozat célja hívő, közismert, hiteles személyiségek életének, gondolatainak a bemutatása volt.
A Pasaréti Református Gyülekezet köztiszteletben álló lelkipásztora a felkérést készségesen elfogadta. Az utolsó beszélgetés után Nagytiszteletű úr a könyvnek a Csendes csodák címet adta. A magnókazettákra felvett beszélgetések leírása után derült ki, hogy az írott anyag jelentős mértékben meghaladta a sorozat megengedett terjedelmét, ezért a kiadó a szöveg rövidítését kérte. Ezt az amputációt nem mertem magamra vállalni. Cseri Kálmán azonban - tudomásul véve a Kiadó szempontjait - a szöveget nagy határozottsággal lerövidítette. A kérdésekre adott válaszok megcsonkítását már akkor fájlaltam, ma már úgy vélem, vétek volna, ha a nagy hatású magyar református prédikátor szavaiból - terjedelmi okokból - akár egyetlen mondat végleg elveszne. (Egyes kérdésfeltevés vonatkozásában tudnunk kell, hogy az interjú 2005-ben készült.)