Illúziók kora, Erdély [antikvár]

A hátlap mentén minimálisan sérült a ragasztás.
A magnófelvételen a háttérből mindvégig zene szűrődik a beszélgetésbe. A telefonra nagypárnát borítottunk, de azért mellette mindvégig szólt a lemezjátszó is. Vagy amikor kikapcsolták a villanyt, a rádiót. Ültünk apámmal a nyáresti félhomályban és olykor hajnalig vitatkoztunk. Két héten át. '88 tavaszán, a legsötétebb Causescu-korszakban, Kolozsvárt, apámék lakótelepi lakásában. Régóta készültem erre a beszélgetésre. Korábban is hosszú éjszakákon át vitatkoztunk apámmal helyzetünkről és közelmúltunkról. Nekem kérdéseim voltak, újabb és újabb, sokszor keserű kérdéseim. Apámnak pedig - íróként, újságíróként, a romániai magyar valóság és közelmúlt jó ismerőjeként - válaszai, gyakran nagyon keserű válaszai. Neki talán épp annyira szüksége volt az én kérdéseimre, mint nekem az ő válaszaira. Aztán ez a harminc kazetta, igen kalandos úton, átkerült új lakhelyemre, Magyarországra. Éppen a romániai "Forradalom" napján, 1989. december 22-én apámék is átköltöztek Magyarországra. Addig nem tártam a nyilvánosság elé a mi beszélgetésünket, romániai túszként élő szüleim védelmében és mert magánbeszélgetésnek tekintettem. Később meg azért nem, mert egy ideig azt hittem, már nem időszerű, senkit sem érdekel. Ma megint úgy hiszem, talán mégis...