A halál angyalai [antikvár]

Ikú k\mí yűlölöm ezeket a fattyakat. Azt hiszik magukról, jobbak nálunk, pusztán amiatt, hogy hegyes a fülük - jelentette ki a barbár. Rágcsálni kezdte hosszú rozmárbajszának lelógó szálait, és a domb oldalában távolodó, vörös kabátos terrarchi futár után nézett. - Már meg ne haragudj, félvér - tette hozzá gyorsan, mintha hirtelen eszébe jutott volna valami. Megvakarta a feje búbján lévő tar foltot, azután úgy futtatta végig az ujjait a borotvált részt körbefogó hosszú, szőke hajkoronán, mintha azt akarná ellenőrizni, kinőtt-e pár szál haj középen azóta, hogy utoljára simára pen-gézte. - Nem vettem sértésnek - mondta Rik. Csupán tizenkilenc esztendős volt, a barbár pedig már a negyvenhez közeledett, de az előnyei sora itt nagyjából véget is ért. Bár Rik magas volt, a barbárnak szinte csak a válláig ért, ami pedig a testsúlyt illeti: a harcos legalább kétszer annyit nyomhatott, mint ő, ráadásul ennek az óriási tömegnek a nagy része színtiszta izom volt. De még ezzel sem volt vége a különbségeknek: a nagy ember a regiment ökölharcos-bajnoka volt, vagyis meglehetősen jól értett ahhoz, hogy kihasználja erejét és termetbeli fölényét. Leon a másik férfi egy kacsintással biztosította Riket jóindulatáról, azután folytatta a holmija pakolászását. Mint mindig, az agyagpipa most is ott lógott a szájában. Ez a pipa eléggé nevetségesen nézett ki, sehogy sem illett Leon sovány, pimasz, csibészes arcvonásaihoz. Rik kedvelte a fickót; Leon volt az, ¦ 11 ¦ 1 I' I - í r 'l.ifí'éi !V)!ri4íA