Aki keres az talál [antikvár]

EVERGREEN SZIGETE, 1993. SZEPTEMBER 9. Viharban indultunk el. A tenger dühös hullámtarajokkal áradt, súlyos vízcseppek csapódtak a lábamnak, mintha nem is esőben, hanem golyózáporban állnék. Apa tudhatta, hogy nem lenne szabad ilyen időben a szárazföld felé indulnunk a vízen, mégis ott állt a fedélzeten és hevesen integetett, hogy valamelyikünk menjen oda, és fogja meg a kinyújtott kezét. Piros esőköpenyének csuklyája lesodródott a fejéről, az eső a fejbőréhez tapasztotta haját. A szélvihart túlkiabálva biztatott minket, hogy szálljunk be, de mi nem mozdultunk a kikötőgát végéről. A komp erősen rángatta a kikötőkötelet, észrevettem, hogy apa keze erősebben fogja a hajóhíd acél korlátját. - Szállj be, Stella! - kiáltotta. Mennydörgés robajlott a fejünk felett, az égen káprázatos fénycsíkok villantak. Mögöttem a házunk éles fényben villant magas fenyőfáink sziluettjei között; mintha valami horrorfilm jelenete lenne. Esőkabátom alatt még erősebben szorítottam magamhoz Szürkemackót. Nem akartam elhagyni az otthonomat, amin kívül más otthont nem ismertem, de apát még sosem láttam ennyire akaratosnak. Arcizmai megfeszültek, foga fehérje küátszott. Nem szokott ilyen ellentmondást nem tűrően