Balkáni árnyak [antikvár]

1. Lány bajban Szürke volt az ég, megállás nélkül esett a hó. Nem az a fajta, ami fehérre festi a tájat, hanem a latyakos, ami azonnal elolvad, mihelyst aszfaltot ér. Bentről, a meleg radiátor mellett gubbasztva is vigasztalan látványt nyújtott a város, nemhogy odakintről. Sára az íróasztalánál ült, igyekezett nem felnézni, amikor kollégái egymás után léptek be a szerkesztőségi szobába. Többségük halkan káromkodott, miközben lerázták magukról a havat és elkezdtek kikászálódni a nedves ruháikból. Sára nem őket nézte, hanem a számítógépét. Kezében kávéspoharat szorongatott, a bögre alján régen kihűlt tejeskávé maradéka lötyögött. Már megint elmaradásban volt egy anyag leadásával, mint annyiszor az elmúlt évben. Talán ezért közölte vele a főnöke négyszemközt, a szokásos év végi értékelő elbeszélgetésen, hogy hiába a tehetsége és a jó tolla, a többszörösen hasznos nyelvtudásáról nem is beszélve, ha ebben az évben nem kapja össze magát és nem lesz képes ismét határidőre teljesíteni, akkor a lap kénytelen lesz megválni tőle. Sára nem nézett a szerkesztőjére, miközben az beszélt, hanem a kifakult padlószőnyeget bámulta: tudta, hogy a főnökének igaza van. •¦( í V i í ¦ f.í ¦ ;