Fájdalom [antikvár]

Napjainkban, Amerikai Egyesült Államok, Chicago Elment az egyenruhát viselő biztonsági őr mellett, és az automata ajtó némán szétcsúszott előtte. A klinika előtere felől páradús, hűvös levegő csapta meg. Amint a következő átlátszó műanyag lapok is utat engedtek neki, meghallotta a regisztrációs pult mellett álló szökőkút csobogását. - Jó napot, dr. Suliivan! - köszöntötte a számítógép mögött ülő ápolónő hibátlan mosolyát kivillantva. - Hello, Gizell! - felelte, és ahogy felhúzta a szemöldökét, igyekezett megnyerő képet vágni. A nő továbbra is rezzenetlen arccal, ugyanazzal a művészi kidol-gozottságú grimasszal nézett vissza rá. Továbbment, és hiába nem akarta, megszaporázta a lépteit, ahogy elhaladt a gömb formájú szökőkutat keretező méregzöld növénykoszorú mellett. Miközben a lift felé közeledett, a hátában érezte a roppant attraktív recepciós megvető pillantását. Megnyomta a gombot, mire az egyik átlátszó henger ajtaja szétcsúszott, és halk csilingeléssel jelzett. Megnyomta a harmadik emelet gombját. - Belgyógyászat, urológia, kardiológia - közölte vele a lift hangszóróiból érkező női hang. A felvonó halk zúgással indult meg felfelé, az átlátszó ajtón keresztül az előtér süllyedni kezdett. Lopott pillantást vetett a regisztrációs pult felé, de Gizell már a számftógép monitorát bámulta. Megkönnyebbülve sóhajtott. Fentről nézve a szökőkút rejtett fémcsöveiből érkező vízsugarak bonyolult ábrákat szőttek a levegőbe. A márványperem mellett egy járni alig tudó kislány nézte, ahogy egy másik kölyök - talán épp a bátyja - mindkét kezével a vízbe nyúl, aztán megpróbál bemászni a medencébe. Mielőtt még sikerrel járhatott volna, az egyik pálma takarásából vörös hajú, vékony testalkatú nő lépett elő, és visszahúzta az elvörösödő képpel bömbölni készülő fiút.