Gyilkosság a színpadon [antikvár]

Végeztem a kutatással. Nem emlékszem, mennyi pénzt találtam, de nem volt sok. Mondtam Máriának, vegye le a gyűrűjét, és ha van lánca, azt is. Mindent elpakoltam a táskámba. Volt nálam altató, kitettem két szemet az asztalra és mondtam, vegye be. Ő tiltakozott, mondván, délután dolgoznia kell menni, nem vehet be altatót. Mit csináljak? Ha kiteszem a lábamat a lakásból, biztosan fellármázza a környéket. Az pedig a vesztemet okozza. Felkaptam a pisztolyomat és az agyával néhányszor fejbe vágtam Máriát. Azt akartam, hogy egy kicsit elkábuljon, csak annyira, míg eltűnök a környékről. Túlságosan erőset ütöttem. Elájult, nagyon vérezni kezdett. Megijedtem. Felnyaláboltam és bevonszoltam a fürdőszobába. Hideg vízzel locsoltam a fejét. Talán négy-öt perc is eltelhetett, mire magához tért. És akkor, amikor már éppen kezdtem megnyugodni, amikor a menekülés megint az eszembe jutott, azt mondta: ezt nem ússza meg szárazon. Megnéztem a táskájában a jogosítványát. Tudom, kicsoda maga! Kés, pisztoly volt nálam, mégis sarokban szorítottak. Nem gondolkoztam, mit csinálok. Csak azt tudtam, nem akarok rendőrkézre kerülni. Egyből olyan távoli lett minden. Az esélyeim, hogy ezt az egész őrültséget végigcsináljam, a nullával lettek egyenlőek. Megragadtam a kést, és...