Hosszú árnyak [antikvár]

1. fejezet - Ki a franc az? - mordult a telefonba Amos Decker. A szokásosnál sokkal mélyebb álomból ébredt. Az álmatlansága egyre aggasztóbb méreteket öltött, és ez egyáltalán nem tett jót az egyébként is kiszámíthatatlan modorának. Nem nézett a kijelzőre, mielőtt fogadta a hívást. A munkája miatt éjjel-nappal, bármikor hívhatták, és a hívó nem mindig szerepelt a névjegyzékében. - Amos! Itt Mary Lancaster - szólalt meg a vonal túloldalán egy halk, vékonyka hang. - Emlékszel még rám? Amos Decker merev tartással ült fel az ágyban, és megdörzsölte borostás arcát. A kijelző majdnem hajnali három órát mutatott. - Tekintve, hogy képtelen vagyok bármit is elfelejteni, nem túl valószínű, hogy pont rád ne emlékeznék, Mary. Kicsit megütögette az arcát, hogy jobban felébredjen, és ekkor tudatosult benne, hogy hány óra van. A hívás időpontja már önmagában is figyelmeztető jel volt. - Mary, baj van? - kérdezte feszült hangon. - Egyáltalán, miért vagy még ébren? Mary Lancaster korábban Decker társa volt a burlingtoni rendőrségen, Ohióban. A nőnél fiatal kori demenciát diagnosztizáltak, és a kór mindinkább elhatalmasodott rajta, az agya rosszabbul működött, és magával húzta a többi testrészt is. - Minden oké, csak nem tudtam aludni. Decker úgy érezte, van valami aggasztó a nő hangjában. De már régóta nem beszéltek, és az is lehet, hogy azóta ennyit romlott az állapota.