Időn kívül [antikvár]

Ramarisha lenézett a lábára, de nem volt meg, csak a végtelen kék mélység alatta. És a hatalmas gőzhajó, ami fáradhatatlanul szelte a hullámokat. Felfeküdt a semmire, és csak pihent. A kellemes alkonyi fények megnyugtatták, hallgatta a sirályokat, és gyönyörködött a láthatár fekete-vörös felhőiben. Az ott már Szithan, hamarosan kikötnek. Ha jól rémlik valahonnan, a hajó éjfélkor érkezik. Persze elfelejtett ő már ennél fontosabb dolgokat is! Sajnos az emlékezés nem ment jól. Ahogy Arh'hin szokta mondani, neki néha átmeneti részleges amnéziája van. Néha egészen fontos részletek kiestek. Aztán meg visszaemlékezett rájuk, és csodálkozott, hogy hogyan felejthette el. Máskor meg teljes magabiztossággal tudott olyan tényeket, amiket nem tudhatott sehonnan. De ez az érthetőbb része, végül is erre való a jóslás. A felejtés része idegesítőbb volt, még akkor is, ha csak átmeneti. Bár amit mondjuk, a könyvtárban tanult, az feltehetőleg egészen jól megmaradt, csak hát kicsit összevissza tanulta, ahogy éppen a soros projekciókban odakeveredett. De az öregasszony precízen vezette a leckekönyvét, és számontartotta, hol járnak. Már abban az esetben, ha az öregasszony létezett, nem pedig csak egy illúzió volt egy nem valódi külső projekcióban. Az pedig még rosszabbul ment, amikor a régi emlékeit kellett összevetnie a különböző projekciókkal. A kriptát például nem tudta hova tenni. Valószínűnek tűnt, hogy oda Harahim Robinson akkor ment le, avagy nem ment le, amikor meglátogatták a Merh'Amethet. De hogy a férfi ott végül mit csinált, arra nem emlékezett. Gyanús, hogy ezt akkor nem tudta meg. Most pedig, már amennyiben az ő esetében létezik „most", szóval jelenleg csak annyit tud, hogy kettő az egy eséllyel meg-