Kettőnk bűne [antikvár]

PROLÓGUS A nő ceruzája serceg a papíron.* Kurva idegesítő. Legszívesebben ráordítanék, hogy használjon már tollat, vagy hagyja abba. Amikor bejön hozzám, folyton ezt hallgatom. Komolyan. ettől fogok megőrülni. - Szóval, hogy van ma, Audrey? - Felnéz a papírból, és rám mosolyog. Egy kósza vörös tincs kiszabadul szedett-vedett kontyából, és táncolni kezd az arca mellett. A szememet forgatom. - Bezártak egy csomó kettyós közé. Mit gondol, tündérke, hogy érzem magam? - Összefonom a karomat a mellkasom előtt, és lecsúszok a kényelmetlen, fából összetákolt, nyikorgó széken. Elfordítom a tekintetemet. Nézni sem bírom ezt az együttérző arcot, meg azt az erőltetett mosolyt. - Engem mégis érdekelne - Ne röhögtessen már! — kacagok fel. — Rohadtul nem érdekli. Magát azért küldték be ide, hogy felállítson valami diagnózist, aztán begyógyszerezhessenek. Semmi másért. Biztos vagyok benne, hogy maguk még élvezik is ezt. Gusztustalan, perverz banda! * A jelenethez illő zene: Muse - Feeling Good