Mindig van tanú [antikvár]

A sarkak és élek kopottasak.
- Én estem magának? - hördült fel Pusztai. - Már ne mondjon ilyet. Hát ki riszálgatta nekem a farát? Ki kacsintgatott rám? - Nem így volt, nem így volt - zokogott Bókáné. - Az Ernő, akarom mondani a Pusztai kartárs mondta, hogy itt a jó alkalom, használjuk ki. Mert sosem tudtunk lakást szerezni. Én mondtam neki, hogy ne csináljuk, mert ebből baj lesz. De aztán elkezdte, én meg már nem voltam eszemnél. - Arcán végigcsorogtak a könnyek, két kezével takarta el: - Most mit gondolnak rólam? Vári nem bírta tovább: - Elég! - ordította. - Mit kell itt még tisztázni? Menjenek ki mind a ketten, és várjanak kint, míg hívjuk magukat.