Bővebb ismertető
Elsű fejezetNapkelte. Nem az első, amiben Matt Ballard főfelügyelőnek része volt harmincéves rendőrségi karrierje során. Ez a hullámvasútszerű, csupa zűrzavar karrier már majdnem véget ért. Már majdnem. Matt felsóhajtott, miközben hatodik sebességbe tette a kocsit. Már két hónappal korábban le kellett volna tennie a jelvényét, de épp egy nagy figyelemmel kísért bírósági ügy kötötte le az utódját, és megkérték, hogy tartsa még a frontot egy darabig. Most pedig egy kora reggeli riasztás miatt száguld a láp hosszú útjain egy újabb bonyodalom felé, ami feltehetően a nyugdíjazását is tovább fogja késleltetni. Egy gazda talált egy holttestet egy elhagyatott szakaszon, a semmi kellős közepén. Matt ennél többet nem tudott, de rossz előérzetek gyötörték. Elszabadulhat valaha is?Az üres út hosszan elnyúlt előtte. A kora reggeli fényben aranyszínben ragyogtak a búza- és árpamezők a száguldó kocsitól jobbra és balra. A termés megszenvedte a forró, száraz nyarat. A júniusi eső elmaradása éreztette hatását búzán, árpán egyaránt. Lincolnshire gazdáira nem vár bőséges aratás.Ujabb tikkasztó nap - még hajnali fél hat sincs, de az inge gallérja körül már izzadságcseppek gyöngyöztek. Egy holttest