Te vagy nekem a remény [antikvár]

- Az anyád adta oda a leveledet. - Alig bírtam megállni, hogy ne ordítsak a szívembe nyilalló éles fájdalomtól. - Minden egyes szavadat elolvastam. Számtalanszor. Az őszi szél sem tudta felszárítani a könnyeimet. Megállíthatatlanul potyogtak. Csak sírtam és sírtam. Nagyokat nyeltem, és kényszerítettem magam, hogy tovább olvassam. El akartam mondani neki. - Tudod, ez olyan igazságtalan Nem jó dolog levélben elbúcsúzni. Josh, ez pusztító Rohadtul. - Feltört a mellkasomból a zokogás. Az öklömet a szívemhez szorítottam. Mennyi fájdalom kéne még ahhoz, hogy millió darabkára robbanjak szét?! - Mindig azt mondtad, hogy együtt fogunk megöregedni. Hogy a tornácon, a hintaágyon ülve fogjuk az udvaron játszó unokáinkat nézni. Ezt ígérted nekem. - Felzokogtam, amint a hüvelykujjammal megszorítottam a gyémántköves gyűrűt, amellyel fél évvel azelőtt jegyzett el. - Megszegted a szavad. Pedig korábban sosem tettél ilyet! Becsaptál, és nem maradt utánad más, mint ez a levél. Hogy