A harmadik szerszám [antikvár]

Egyre vidámabban öt hosszú évig csak futottam a hajló hidon át és óriásra nőtt alattam az épülő világ, tapsoltam is, hogy egyre szebb, hegyekre fölmutattam bátran, s tulajdonképpen kevesebb a semminél, amit csináltam. Megálltam néha falfehéren, az évek sora szállt, csak nálunk is, a városszélen, ezernyi munka várt, s karom lehullott: nincs jelem hogy fölmutassam, én is élek, — majdnem adott egy szerelem szárnyat, de erről nem beszélek. Nemrégen mindent összegeztem apróra, számszerint, az elvtársak szeretnek engem a szemük rámtekint: ne várd az ostoba csodát beszélned kell és mindent bátrai» elmondani — így szólt a Párt. És én vidáman nekivágtam. Lassan már oldódik, szavamnak bilincse és a szó rugója lesz a mozdulatnak előremutató, s mit tegyek róla, ha vidám s holnap még biztosan vidámabb — megtalált engem a hazám s én megtaláltam a hazámat. 1 Tamási: A harmadik szerszám