A hold udvartartása [antikvár]

Az 1931-ben Helsinkiben született Paavo Haavikko húszévesen, első kötetével egy csapásra tör be a finn líra élvonalába; forradalmat robbant ki a költészetben, új korszakot nyit. Mára világhírű, jó ideje a Nobel-díj várományosa. Mi a magyarázata ennek a sikernek, melyet egy kicsiny nép költője vív ki olyan időszakban, mikor világszerte csökken a költészet becsülete? Leginkább talán az, hogy Haavikko Európa költője, a szó minden értelmében, tartalmát, jellegét s formátumát tekintve egyaránt. Az az Európa, melyet hazájának tart, tulajdonképp szellemi földrész, a klasszikus görög-latin korokban gyökerező, a humánum földje, ellentéte minden barbárságnak. Hatalmas ritmikájú szabad versei dús metaforákból építkeznek, dinamikusak és levegősek. Az antik Róma arany képei váltakoznak bennük a finn történelem, a finn táj címerrajzaival, az erdők jelképként lobogó színeivel. Nagyléptékű líra ez, horizontnyi ív feszül az egyszeritől az általánosig, az embertől a mítoszig, a mulandótól az égtájak fölé boltozódó csillagképekig.