Ábrányi Emil ujabb költeményei [antikvár]

Ezelőtt öt évvel bocsátottam közre egy kötet költeményt. Azokban az élet küszöbén álló ifjú reményei, vágyai és panaszai voltak letéve. Ezekben az lép a nyilvánosság elé, a ki már az élet teljébe ment, s gyönyört és fájdalmat egészen más szemekkel néz. Előbbi kötetemről - mely ma már nem kapható sehol - nem kivánok itt szólani. A benne foglaltak a multakhoz tartoznak és én ugy tekintem őket, mintha végképen el volnának temetve. A jelen kötetnél is csak azért emelek szót, mert érzem, hogy némely darabjára nézve felvilágosítást kell nyújtanom. A költemény általában önmagáért felelős. Ha jó, elfogadják, ha nem az, semminémü magyarázat jobbá nem teszi. E költemények egy része kilép a lyra megszokott dominiumából és olyan tárgyakat érint, a mik mélyen belevágnak a társadalom, az emberiség ügyeibe. A hang néha érzékeny, majd gúnyba csap át, majd a harag, a fájdalom és fölháborodás kifejezéseivel él.