Berda a sírból [antikvár]

Naponta hányszor, de hányszor gondolunk elhalt családtagjainkra, barátaink valamelyikére! És elgondoljuk: mi lenne a véleménye erről, arról, és mit tenne, mondana, cselekednék adott körülmények között - ha élne? Nincs nap, hogy ne gondolnék elhalt szüleimre, és tudom: nem haltak ők meg, hiszen itt élnek agyamban, szívemben, idegeimben, és eligazítanak a nap minden órájában. Így vagyok hajdani, temetőbe távozott barátaimmal is. Például Berda Jóskával, aki sűrűn szól hozzám. Szinte hallom kissé rekedtes, kántáló, mélyről jövő hangját, amint a partvisnyelet - mint püspökbotot - fogván, megáldja az előszobában köszöntésére fölsorakozó gyermekeimet. Sokszor éltem bele magam helyzetekbe, hangulatokba, történésekbe; mi lenne a véleménye ennek vagy annak hallatán, milyen vers kerülne ki a tolla alól bizonyos esetekben, ha - élne? Így születtek meg hosszú éveken át ezek e versek, a Berda a sírból darabjai. Nem illusztrációk, utánzások, karikatúrák az itt következő írások, hanem - legalábbis én így érzem - az ő átlényegített, belső ritmusú, szabad szárnyalású versei, bőséggel áradó profán szavai és odamondogató dörgedelmei - általam. Kettőnk költészetének formavilága meglehetősen távol esik egymástól: én a kötött, rímes formákat kedvelem, mégis költészetünk valahol rokon, mégpedig az érzelmekben. Ezt ő 1957 nyarán Ostor és olajág című kötetének dedikálásakor így fogalmazta meg: "Szigorúan semper idem-i szeretettel Bíró András barátomnak, azonos érzelmeink együttérzésével..." Ismertem-e én őt valójában? Három évtizedes bensőséges barátságunk nyilván bizonyos jogot adna számomra az "igen" kimondására. S ezt mégsem én állítom, hanem ő vetette papírra, amikor 1965-ben megjelent Magamhoz méltón című kötetét így ajánlotta nekem: "Annak a Bíró András barátomnak, aki igazán ismer..." Úgy gondolom: az itt maradt ifjabb barátot kötelezi, hogy hűen igyekezzék kifejezni azt a világot, amelyet Berda 1966 nyarán itthagyott, s amelynek ő olyan harsogó védelmezője, torzulásainak pedig vitriolba mártott tollú kritikusa volt. Segít ebben a másik barát is: Kaján Tibor, kitűnő karikaturista, grafikusművész. E kötet nyitó karikatúrája még a költő életében készült; a rajzot Berda is látta, sőt annyira tetszett neki, hogy Kajánnak versbeli köszönetet is ígért. Sajnos a nagybeteg költő már képtelen volt megírni a verset. E kötetben a köszöntő szavakat mégis megtalálhatja az Olvasó. Szóljon hát Berda, a sírból!