Csenddé olvadok [antikvár]

A csend költője ismét megvallatta a csendet, és ebbe a kötetbe gyűjtötte össze mindazt, ami - a saját bevallása szerint - önmagát is csenddé olvasztotta. Az egyéniségébe olvadó csend azonban igencsak beszédesnek bizonyul. Előző kötetei is mindig is feltárták érzéseit: örömeit, bánatait, félelmeit, terveit, itt azonban olyan mélységekig jut el, amelyek összegzik mindazt az életérzést, amelyek lírai megnyilatkozásainak summáját sejtetik. Megerősít abban, hogy mindig őszinteséget és hitet akart sugározni, és hogy a szavak felelősségét érezve igyekezett megszólalni. Félelem nélkül beszél az elmúlásról, hiszen mindig maga mellett érzi Valaki segítségét. A világ dolgaival szemben éberségre biztat, és a béke megőrzésére sarkall. A Könyörgés - ében erőt, bölcsességet, bátorságot és szeretetet kér. Titkot zúg a szél írja: Isten jelenlétét, s az ebből fakadó hitet, türelmet és gondoskodást. Az Anya, az Évszakok és a Természet c. ciklusok, megannyi lírai vallomás a gyermeki szeretetről, a minket körülvevő világ természeti szépségeiről. Emberek - sorsok - idő címmel - sok egyéb mellett - a Szent József Védőotthonról, a tanító habitusáról és egy lelkész özvegyének barátságáról is meleg szavakkal emlékezik meg. A Humor címszó alatt - az eddigi kötetekben alig fellelhető vidám, - játékos egyénisége is felrejlik.