Dr. Szőnyi Gyula történelmi és szerelmes versei [antikvár]

ÖNÉLETRAJZ 1921-ben születtem Fülöpszálláson. Szüleim gazdálkodók voltak, és ettől a gyökértől soha nem távolodtam el. Szüleim hatéves koromban elhunytak, és a további nevelésemről a rokonaim gondoskodtak. Sógorom hentes volt, és azt szerették volna, hogy én is hentes legyek, de sajnáltam a birkát és a borjút megölni, ezért nem is folytattam ezt a szakmát, hanem inkább orvos szerettem volna lenni. Amikor felmentem Pestre és elhelyezkedtem az első világháborúban elesettek Hadirokkant Otthonában, magánúton letettem az érettségit, és elhatároztam, hogy orvosnak fogok tanulni. Azonban a háború a további tanulásom lehetetlenné tette, ezért továbbra is a Hadirokkant Otthonban dolgoztam. Bár volt olyan terv is, hogy mivel a Rokkantház főorvosa beteg volt, ha sikerül az orvosi vizsgáimat befejezni, úgy én lettem volna a helyettese. A Hadirokkant Otthonban megismerkedtem Kálló esperessel, ki a Tizenegyes Helyőrségi Kórház plébánosa volt, ki a Jánoska bácsival igen jó barátságban voltak, kért, mert akkor már a zsidókat deportálták, hogy én az irodába be tudok jutni, és szerezzek nyomtatványokat, amit a zsidóknak magyaros néven kiállítunk, mert az ő igazolványukkal nem érvényesülhetnek. Kerek gyógyszeres dobozból készítettem körbélyegzőt, amivel a hamis igazolványokat lebélyegeztem. A bújtatott zsidók a Gellért Szállóban, a Nárcisz utcában, a Tizenegyes Helyőrségi Kórházban, az Ulászló utcában rejtőztek. Azonban az irodában volt egy rokkant, ki hallott egy beszélgetést, hogy a Kálló esperest elfogták, és a zsidók bújtatása miatt kivégezték. Arról beszéltek, hogy engem is letartóztatnak, mert segítettem a zsidók mentésében. Ezt hallván a rokkant rohant, hogy velem közölje a hírt, mondván, meneküljek el, mert engem is letartóztatnak. így magam is az általunk bújtatott rejtőzőkhöz mentem, hogy megmeneküljek a letartóztatásomtól. Amikor a háborút befejezték, a 5