Emberáldozat [antikvár]

Az Emberáldozat, a szerző tizedik könyve és ötödik verseskötete, nemcsak versek gyűjteménye, olvasmány is, titkos regény. Anyaga a "kis történelem", a személyes sors és a nagyobb, a valódi történelem, a gyerekkor és a háború életre szóló kalandja, "meséje" családtörténetet, kor- és önéletrajzot kever költészetté. A versekből épülő regény helyszínei változatosak, de a kérdés mindig ugyanaz: mire volt jó mindezt megélni? A választ a kötet címe sugallja: az ember több a körülmények áldozatánál, az igazi áldozatot ő maga mutatja be életével, mohó élni- és tudnivágyásával. Ő az, aki mindenét kénytelen föltenni a jövő kártyalapjára. Nyerni persze nemigen van esélye, a gyerekkor elmúlása a felnőttkor elmúlását is jövendöli, mégis e különös kártyás veszteségei révén is folyton gazdagsszik. Sorsának nemcsak fagylaló tragikuma, humora és melegsége is van. Ő az Emberáldozat verseinek igazi hőse, a háborúból megtérő, a javíthatatlan bizakodó, a nevetni való hősszerelmes; még az önéletrajzi fogantatású versek komorabb árnya mögül is kivillan az ő egyetemesebb sorsának világossága. A "kéjes fehérje" reménye, a megújulásé. Ennek a reménynek a fölhajtó ereje emeli a magasba az Emberáldozat "földhözragadt" verseit, hogy a magassból egyszerre látszódjék a részlet és az egész, a szülőföld és a tágabb világ, a múltban a jelen, a jelenben a jövő. Szövegeinek ez a kétszólamúsága, ez a "fejjel-a-földben szárnyalása" teszi Orbán végképp felnőtté vált líráját olvasmánynak izgalmassá, költészetnek hitelessé.