Gyakorlógyufák [antikvár]

Laksz, keksz, szép eljárások Mohácsi Árpád versei elé Versek íródnak. Ez - föl tudsz venni olyan pozíciót, ahonnan nézve - csodálatos. Születik a vers. Ha verset írsz, nap mint nap tapasztalhatod a versírás presztízse alakulásától függően a maximális csodálatot, és minimum a csodálkozást. A világ gyémánttengely-görbületének kiiktatása erős túlfogalmazás, van mégis valami csupán szívós munkával kiiktatható, gyárilag belénk szerelt kreativitás-együttható, és az működtet minket. Szépen eljárunk. Azért, persze, megy a kiiktatás, hát, most hagyom a műveltető szerkezetet, kemény technológiákat fejlesztünk ki, hogy lebeszéljük magunkat. „Nem tudom, hogy születik a vers", így Mohácsi Árpád portugál költőjének panasza Tengerész Henrikhez. Igen. Nem. Ige, de /n/drf születik? És hogy lehet, hogy nem? Hogy lehet feladni? Mohácsi, ahogy látom, fütyül ilyesmi megfontolásokra. Ez így, a magyar irodalom teória-ellenes hagyományait tekintve, félreérthető: itt egy költő egyszerűen verseket ír. És kész. Lesz ami lesz, van ami van. Rövidprózamese-verseket és dalokat. „A/a véred íze alkonyat: / hiába várod, nincs konyak.'" - van, ahogy „kékbe öltözöl, / az interneten szörfözöF is, van az, hogy a történek/csörté-nek-xim^ix, vagy az „estegépen mosni fogoF van megengedve. Ilyesmi szabad, szív- és nyelvbéli megengedések a költészet, mi más. 2003. október 20. Kukorelly Endre 5