Bővebb ismertető
Régibb epikai költészetünknek kétségkívül legmaradandóbb alkotása a Szigeti Veszedelem, melynek szerzője, Zrínyi Miklós, merészen szakítva a magyar költői hagymányokkal, először hozza költészetünket szorosabb kapcsolatba a klasszikus s a nyugat-európai költészettel. De kortársai nem értették meg; jó másfél század múlva úgy kellett fölfedezni, s még ezután is jó időnek eltelnie, míg a remekmű minden szépségét élvezni s művészi becsét méltányolni tudta irodalmunk.
A ki háttérbe szorította, Gyöngyösi István, sokkal kisebb rangú tehetség, de fenntartotta és tovább fejlesztette költészetünk hagyományait, s tárgyai érdekességével, nyelve és verselése szépségeivel olyan népszerűséget szerzett, hogy másfél századon át szinte egyedül uralkodott a magyar Parnassuson. A XVIII. század egy-két lyrikuson kívül jóformán mindent elfelejtett a régi irodalomból, és Gyöngyösi egyes munkái - a saját első kiadásait nem számítva - Dugonicsig 39 kiadást érnek. Nemcsak a közönség, költők és tudósok is gyönyörködve olvasták s utolérhetetlennek tartották. A század végén Gvadányi azt mondja róla, hogy «nála nagyobb poétát magyar anya még nem szült»; Dugonics az előbbi században élt «magyaraink között leggyönyörűebb, ugyanazért leginkább elhíresedett verselőnek» tartja; más tisztelői Homérossal, Vergiliussal állítják párhuzamba; egy tudós marosvásárhelyi tanár, Kovásznai Sándor, pedig «gyöngy eszét» magasztalva, összes munkáinak kritikai kiadását tervezi. Ezt a tervet 1796-ban Dugonics valósította meg, két kötetben összegyűjtvén Gyöngyösi munkáit; ezzel aztán még néhány évtizeddel megtoldotta hatását, s valami hetven év múlva nem kisebb ember, mint Arany János, rajzolta meg kitűnő írói arczképét, olyan elismeréssel jelölvén meg költői érdemeit, hogy mindenkorra előkelő helyet biztosított számára irodalmunk történetében. Toldy ekkor újra kiadta főműveit, s azóta még többen foglalkoztak Gyöngyösi költészetével.