Hangrobbanás [antikvár]

Amikor a repülőgép áttöri a hangfalat, a hang, amelyet vontatóként rángatott maga után, leválik róla. Külön entitássá alakul látszólag a test, a fizikai való, az ok, s külön entitássá az okozat. Ha felnézünk az égre, csak a morajt halljuk, a gépet magát már nem látjuk. Csak tudjuk: van. És képzeletünk immár hangja mintájára formálja ki alakját. És a költő? Első szárnypróbálgatásaiban nem hasonlatos ő azokhoz a gyermeteg csupaszárny, selyem-drót-denevér, szélkerék, szárnyas csavarturbina építményekhez, amelyekkel az ember megpróbálta a föld vonzóerejét lebírni, kitörve labirintus börtönéből? Hangja és teste összeforrottak, elválaszthatatlannak tűnnek barátok és ismerősök szűk körében, kik próbálkozásait figyelemmel kísérik. De eljön a pillanat, amikor a díszes sárkányokat felváltják a legjobbak, a legtehetségesebbek esetében a hátranyilazott szárnyú aerodinamikus aluminiumformák, titánötvözetek. És a százlóerők tolóerejével taszítva, robbanásszerűen áthasad az a láthatatlan burok, levegő-hagymahéj-rétegződés és a test elválik a hangtól, a hang önálló életre kel egyre tágasabb horizontok előtt mutatkozva.