Hol a fenyők égig nyúlnak [antikvár]

A íal országútján Akifia daíországútján járnak* ü(itéve kavicsnak* rögnek* sárnak\* Vállalva magányt, lenézést, közönyt, Túrik^a sorsuk^ fia mostohán köszönt. Szürke pacsirtái ók. a gazdáttan Cégnek• Halvány az arcúig Bár lélekben égnek. Hideg az ajkuk* f>ár csókról dalolnak^ 'Élnek* nem törődve, mit hoz a holnap. ü(óBor a vérük* mint nomád cigányé! Csapongó szívük* óh, ki tudja, hányi! Otcsó a könnyük* Ha fett/ könnyen ejtik* Ha százszor csalódnak* százszor felejtik. Álmodnak. tavaszról, hímes mezőről S ha megszakad álmuk* kezdik.előlről. %evés az örömük* annál töBB Bánat Otyomja a tarsolyuk* mert örökös vágyat Sóvárg a lelküki Boldognak, lenni! Am, ami jut eBBől, majdnem, hogy semmi! Megértik, nyelvét virágnak* levélne.ki forró a hangjuk* ha a nyárról Beszélnek* S ahogy a levelefiőszidőn lehullnak* CDalaik.halkulnak* dalaifinémulnak