Bővebb ismertető
Az európai irodalom két hatalmas, örökre becses művel kezdődik: ez a két görög remekmű az Ilias és Odysseia. Alkotójuk ha nem is minden ránk maradt részben, de az alapvető énekekben elvitázhatlanul Homeros. A két költemény megalakulása előtt már bizonyára hosszú időn át viruló irodalom élt, mely megalkotta azt a véghetetlenül hajlékony, művészi, költői nyelvet, melynek varázsa úgy elömlik a két művön. Homéros korát úgy Kr. e. 950-re tehetjük, s körülbelül 150 évet számíthatunk a két költemény megalakulására, teljes befejezésére. A költői családok ugyanis egy-egy mondakört dolgoztak fel, bővítgették, új részekkel gyarapították. A trójai mondakört a homeridák dalos nemzetsége dolgozta fel. Messzire vinne annak vitatása, ismerték-e már ekkor a görögök az írást, de annyi bizonyos, hogy a két költemény nem olvasó, hanem hallgató közönségnek volt szánva. Innen érthető az a nagy törekvés a plastikusságra, innen magyarázhatók az ismétlések, melyek mintegy nyugvó közöket engedtek a hallgatóságnak s a szavaló dalosnak. Az Odysseia mindenesetre valamivel későbbi keletű, mint az Ilias ; emez a maga pathetikus hangjával az emberi nagy szenvedélyeket festi, amaz az európai társadalomnak legrégibb rajza s elénk tárja a tenger végtelenségét.