Bővebb ismertető
AJÁNLÁSAI OLVASÓNAK
Manapság, amikor oly sok mindennel szembetalálja magát az olvasó, nehéz eldöntenie mihez kezdjen a kínálattal, mit olvasson abban a vélhetőleg igen szűkös szabad idejében, amelyet erre a tevékenységre fordítani képes.
Ilyenkor persze az általános tájékozottság eléréséhez szükséges napi- és hetilapok, szakmai jellegű folyóiratok tanulmányozása mellett elsősorban a rövid, könnyen emészthető, gyorsan elkezdhető és különösebb akadály nélkül abbahagyható írások közül válogat az olvasó. Vannak azonban még olyanok, akik olvasási, esetleg szépirodalmi igényeiket a versek világából, a költészetből kívánják kielégíteni. Most nekik próbálok kínálni választási lehetőséget. Hiszen a közismert, klasszikus alkotóink művei, a kortárs magyar irodalom írásai megtalálhatók a boltok polcain, a könyvtárak olvasótermében egyaránt. Sokkal nehezebb a mi dolgunk, akik a bennük formálódó mondanivalót csak magukban cipelhetik, vagy éppen formába öntve szűkebb környezetük ösztönzése közepette vágyakoznak egy-egy közzétételi lehetőségre.