Költői episztola (tisztelve Arany Jánost) Szalontai Mihályhoz, magamhoz és hívőkhöz zárójelekkel és utóirattal [antikvár]

A költői episztola műfaja régtől ismert az irodalomban. A megnevezett személyhez szóló - gyakran tanító célzatú - verses levél típusa a felvilágosodás korában igen kedvelt volt a magyar irodalomban is. A huszadik században - mint szinte minden klasszikus poétikai forma - az episztola is felbomló, eltűnő műfajjá szegényedett. Újrafeltámasztására tesz most kísérletet Konczek József? Igen is meg nem is. A terjedelmes cím ugyan részben a barokkos hagyományra utal, de inkább csak formailag. Tartalmilag éppen a műfaj modernizálását jelenti be: nemcsak a megnevezett személyhez, hanem önmagához, s még másokhoz is /a "hívőkhöz/ íródik a vers, amelynek tehát nemcsak a költő és barátja, hanem potenciálisan mindannyian a címzettjei vagyunk. Ugyanilyen szembeötlő sajátosság az episztola műfajának és az úgynevezett hosszú versnek az egymásra rétegzése. A hosszú vers műfaja az 1950-es évek derekán alakult ki Juhász Ferenc és Nagy László költészetében. Sok forrása és előzménye van a Kalevalától József Attiláig és Weöres Sándorig.