Bővebb ismertető
TÁTRAI SZONETTEKÉj a Tátrán. Mélységbe hullt a napkorong. A Tátra kőorma, íve fázón elborul, s a hallgatás százrétű fátyolába beburkolózik mozdulatlanul. Tekintetét a csillagóceánra mereszti. Távol-titkaiba les, a fényvadonba, melynek villanása nyilatkozatot, híradást jelez. S feltör a Hold. A busa éj hínárja ezüstbe omlik s a fényövezet csipkékbe vonja a komor hegyet. Szelíden mozdul, ércmellét kitárja a fénybe, mely hágóin átlobog, s nem kő többé, szívembe mosolyog. 1916.