Múlt, jövő mezsgyéjén I. [antikvár]

ELŐSZÓ Három irodalomtörténeti kézikönyv birtokában'^, úgy hiszem, e válogatás elé fölösleges az adatszerű, a történeti kibontakozás útját időrendben vázoló bevezető. Ez a tanulmány inkább elemző módon kíván szólni az immár hatvanéves romániai magyar költészet egészéről, éspedig először elválasztva, majd összefüggésében vizsgálva két, elméletileg különnemű arculatát. Az egyik: az a szerep, amelyet a költészet az őt éltető közösség számára közvetlenebbül betölt, és ami nyelvi mivoltával függ össze, vagyis azzal, hogy jelez, kifejez, közvetít a közösség kortárs tagjai és történetileg nézve nemzedékei között. Ebben az értelemben a költészet jelszerüen, jelrendszerként viselkedik. A másik: az a minőség, amellyel e közösség kulturális értékeit gyarapítja, azaz: művészi jellegével összefüggő arculata. A költői műalkotás ugyanis olyan értékhordozó tárgy, amely nemcsak üzenet voltában érdekes, hanem önmagára utaltan is, sőt: éppenséggel az utóbbi mozzanat az, ami természetének, létezési módjának lényege, jóllehet az olvasók számára bizonyos körülmények között a másik oldala nyilvánvalóbb. Legáltalánosabban szólva, * Sőni Pál: A romániai magyar irodalom története. Buk., 1969; Kántor Lajos — Láng Gusztáv: Romániai magyar irodalom 1944—1970. Buk., 1973; Dávid Gyula — Marosi Péter — Szász János: A romániai magyar irodalom története. Buk., 1977.