Bővebb ismertető
1842
A BOROZÓ
KÉT VÁNDOR
Gondűző borocska mellett Vígan illan életem; (k>ndüző borocska mellett. Sors, hatalmad nevetem.
Hónán kül a fiú, Honában a patak Magas hegyek között Együtt vándorlanak.
És mit ámultok? ha mondom. Hogy csak a bor istene. Akit én imádok, aki E kebelnek mindene.
De míg az ifjú me^ Csüggedt lépésivel, Sziklákon a patak Gyorsan sikamlik el;
És a bor vidám hevében Füttyentek rád, zord világ! Szívemet hol acnyi kínnak Skorpiói szaggaták.
S az ifjú ajkain Míg néma csend honol, Az illanó vizár Vig hangokat danol.
Bor taníta húrjaimra Csalni nyájas éneket; Bor taníta elfeledni, Csalfa lyányok, titeket.
A hegysor elmsurád; Az ifjú s a patak Sík róna téréin Tovább vándorlanak.
Egykor majd borocska mellől A halál ha űzni jő: Még egy korty—s nevetve dűlök Jégöledbe, temető!
De, ifjú és patak! Oly gyorsan szerepet A róna téréin Miért cseréltetek?