Sajgások [antikvár]

Az Olvasónak Valaki jött. Eddig sem volt titok Korábbi közlései, kötete igazolta: H. Hadabás Ildikó költő. Vers-dzsungelek útvesztőiben érzékeny hang a tiszták között, akik még nem adták meg magukat: ragaszkodnak a vers eredeti természetéhez, melyet manapság régimódinak tartanak egyes „ítészek", vagy efféle kitétellel utasítanak el (pl. közlő fórumok): - Nem felel meg a mi ízlésünknek A „poézis természete" gondolati s esztétikai, amint a zenében a dallam. Irányzatok jönnek, mennek, a vers aligha változtathat az ön-lényegen. Ez igazolódik szerzőnk kötetében, amely nem a romantika „ihlet-adta" sugallata, hanem életből érkező modem benső élmény. Korunk költészetében egyre inkább helyet kap a mélység sajátságos „metafizikája", amely korántsem racionális elzártság, hanem intellektus és érzelem kiegyensúlyozott jelenléte, főleg a keresztény eszmeiséggel eljegyzett lírában. Ha a kommunikációs lélekszámyat „dallamok" rugalmas transzponálása libegteti és már meglévő formák vezénylik, miközben a grammatikai adottságoknak megfelelően változik a szerkesztésmód, még nem mondható konvencionálisnak a mű, főleg ha metafizikus nyelv tükrében csillanja fel az új és újabb lehetőségeket a költő. Ezt főként hangsúlyozni kell, hiszen a magyar nyelv képekben bővelkedik. Ez a nyelv jellemzi H. Hadabás Ildikó költészetét, amely Sylves-ter János észrevételét igazolja a „lelisben". így kerül közel hozzá a virágének, a népköltészet, ezen belül a balladák rituálisnak mondható hangja, tömör narrációs stílusa. Ha mérlegre tesszük a mostani kötetet, a serpenyő egyik tányérjába csillag-pénzek kerülnek, érték-talléijai a női lélek érzékenységének, amit például a kötetcím, az íme, az ember. Fényvillanások, A bezárt vasútasház ". Évforduló, Elhervasztott virágének versek bizonyítanak. H. Hadabás Ildikó líráját többszínű, transzcendens fonalak szövik át, egyéni és közösségi témáiban. Nem véletlenül hallani Berzsenyi vagy Vörösmarty gordonkáját a nagy múltú műfajban, a bordalban (Somlói bordal). A Fóti dal „visszhangja" ez a részlet: „Barátom! csendben fogd kupádat, / s engedd, emeljen tiszta fény / oda, hol gyöngyszemek peregnek, / s lelkek sóhaja fényesül, / oda, hol fanyararany borban / megkopott vágyad nemesül." mrnm i' . ¦ ' : r ',1 ^ ' I ; I !',¦,;¦ i'. ,iiiii' ,1 'r.V.-íi'r-s' ' < I ¦• V . ! II.